Alap karakterek
Frisk:
Első megjelenés: Romok
Kinézet: Gyerek karakter, bár nem lehet behatárolni az életkorát és az etnikai hovatartozást sem. Kék felsőt hord, amin két magenta színű sáv van, kék nadrágot és sima barna cipőt. Közepes hosszúságú, egyenes barna haja van rövid fufruval, barna (feltehetőleg) szeme. Üres arckifejezés jellemzi, de a játék leírja, hogy mimikája mégsem egysíkú.
Az első karakter, akivel találkozunk a játék során. Ő a főhös akivel vagyunk, de ha genocide végigjátszást csinálunk, akkor már megváltozik a játék végére és Chara lesz. Frisk a pacifista végigjátszásban a főhősünk teljesen, mivel alapjában kedves, nyugodt karakter. Keveset beszél, leginkább a gondolatait látjuk a játék során.
Frisk nem tévesztendő össze az először leesett gyerekkel, mivel az Chara.
A pacifista befejezés egyenesen kihangsúlyozza Frisk kedvességét, személyiségét egyes karaktereken keresztül. Frisk nagyon engedelmes karakter, hiszen szó nélkül követi az utasításokat is, mint például, amikor Sans szól neki, hogy bújjon a lámpa mögé.
Chara:
Első megjelenés: Népírtás (Genocide) útvonal vége
Kinézet: Hihetetlenül hasonlít Friskre és még az öltözködésük is majdnem ugyanolyan. Nagyjából azonos korukban eshettek le mind a ketten a földalatti világba. Chara lelke is ugyanolyan színű, mint Friské.
A fajírtásos útvonal végén Charan egy zöld színű, krém csíkos felső látható barna nadrággal és barna cipővel. A felső nagyon hasonlatos Asrielével, sőt ugyanolyan. Friskkel összehasonlítva Chara bőre és hajszíne világosabb, pír van az arcán. A szeme nyitott, vörös, és a mosolya üres. Szokatlan a napos hajlama Frisk érzelemmentes arckifejezéséhez hasonlítva. Érdekesség, hogy a ruháján csak egy csík van.
Kezdetben leadott egy szimpatikus fényt, de Asriel a végén elmondja, hogy mégsem volt ő olyan jó ember. Asriel elmondja, hogy Chara felmászott a hegyre, mert boldogtalan volt és gyűlölte az embereket. Chara soha sem mondta el az okát Asrielnek. Asriel azt is megemlíti, hogy Chara kinevette, amikor Asgore tejkaramellás pitéjébe egy csésze vajat tettek mérgezett boglárka helyett. Asriel barátja volt.
Chara a haldoklása után átveszi Asriel teste fölött az irányítást és elviszi egy közeli emberi faluba. Emlékszik, hogy érkezése után az emberek rátámadtak, ezért Chara használni akarja Asriel teljes erejét, hogy megölje az emberket és áttörje a barikádot.
A népírtás útvonal végén Chara hidegen, sőt rosszindulatúan viselkedik a szóbeszéd és a külső tényezők ellenére, hiába gyerek és ártatlan.
Itt kiderül az is, hogy a főhős elhatározása miatt ébredt fel Chara, ahogy leesett.
Flowey:
Első megjelenés: Romok
Kinézet: Általában egy kedves, aranyos, vigyorgó aranyvirágként jelenik meg sárga szirmokkal és zöld szárral.
Flowey drámaian eltudja torzítani az arcát és különböző kifejezéseket, hangokat tud utánozni, akár karakterekét is. Utánozza Toriel-t és Asgore-t is bizonyos helyzetekben, valamint régi önmagát is a népírtás útvonal végén.
Ő a második karakter a játékban, akivel megismerkedhetünk. Nem mellesleg ő az első jelentősebb is. A játék elején kicsit eligazít a barátság szirmok megosztásával, amik valójában golyók, amik sebeznek. Megpróbálja félrevezetni a főhőst azzal, hogy erőszakosságra, gyilkolásra ösztönzi az egész földalatti kaland alatt. Ő a fő ellenség a semleges és a pacifista útvonalon is.
Kezdetben Flowey együttműködik udvariasan és barátságosan. Van egy szokásos üdvözlése, amivel a főhőst köszönti, valamint a legjobb barátjának nevezi magát. Van egy nagyon aranyos filozófiája, amely szerint "Ebben a világban ölsz vagy megölnek!".
Az egész játék alatt egyre jobban kibontakozik, hogy Flowey valójában egy rossz és kegyetlen hajlam. A játkmenet alatt egyre többet beszél is a vágyáról, hogy elpusztítsa a világot. Egy ravasz tervező, aki ha megkívánják a körülmények tud finom is lenni, ezzel manipulálva a főhőst arra, hogy hozzon neki szörny lelkeket, hogy átjusson a barikádon. Ő különösen megőrzi az emlékeit az újrajátszásokkal kapcsolatban. Zavaró a humorérzéke, ami leginkább a fő harcnál jön elő.
Toriel:
Első megjelenés: Romok
Kinézet: A feje egy kecskére hasonlít. Lankadt fülek és rövid szarvak jellemzik, és egy pár látható agyar. Az íriszei vöröses árnyalatúak. A teste antromorpf, mivel mancsai vannak.
Hosszú bíbor ruhát visel, amelyen a Delta Rúna van. Olvasás közben szemüveget visel és előszeretettel mesél a csigákról.
Toriel kedves és anyáskodó főnökszörny, aki valóban törődik a főhőssel, a jólétével. Míg végül anyai alak, van egy keményebb oldala is, ami akkor látszik meg, amikor a főhőst megpróbálja visszatartani a romoknál, valamint ő kezeli Asgore-t is.
Van egy játékos oldala, mert szereti a szójátékokat és a rossz vicceket, valamint ő is élvezi a főzést. Sokan csigát használ a receptjeihez, mint elsődleges összetevő. A kedvenc étele a csigapite, valamint ő is ismeri a tejkaramellás, fahéjas pitét.
Torielt ítélték a trónra, amikor ő volt a királyné, de ő arra vágyik, hogy tanár legyen. Mire a főszereplő eléri a házát, Toriel azt állítja, hogy már készített is tantervet az oktatáshoz. A játék végén a semleges befejezést követően kapunk pár videót és az egyikben ő van ábrázolva egy iskola előtt.
Sans:
Első megjelenés: A Snowdinba vezető út (figyeld a fákat).
Kinézet: Sans egy alacsony csontváz, soha nem lankadó lágy vigyorral az arcán. Széthúzott kék kabátot visel, alatta fehér pólót/pulóvert (folyamatos vita téma, hogy igen vagy nem), fekete nadrágot fehér csíkokkal, valamint egy igen csak szembetűnő papucsot (csak akkor látni, amikor harcolsz ellene)
A Csontváz testvérek (Skelebros) idősebbik tagja. Sans nagyon lusta és laza karakter, sokat alszik, a munkát is gyakran szünetelteti. Élvezi a rossz, csontokkal kapcsolatos vicceket, szívesen ellövöldözgeti őket, amikkel leginkább bátyját Papyrust idegesíti vagy szórakoztatja. Bár a tény mellett, hogy végzi az MTT munkáját, utal arra is, hogy egy tehetséges komikus. Élvezi a sci-fi dolgokat és szeret ketchupot inni. Emellett utálja az ígéreteket.
Kedves, megnyugtató, szórakoztató karakter, de ugyanakkor tud kísértetiesen is komoly lenni, amikor sötétebb dolgokról beszél, miközben eltűnnek a szemei és a játékos csak a feketeüregekbe bámul. Figyelemre méltó karakter, mivel a főhős viselkedéséhez igazodik.
Sans szerint a lustaság adja a tudását, ezért nem tesz előre egy lépést sem, nehogy törlődjön hirtelen valami, amikor az idővonalat visszaállítja. Lehet gyenge kifogásnak tűnik, de nem valószínű szerinte.
Sans nagyon burkolt és titokzatos karakter, mivel a játék során az újra játszásoknál megtudunk pár rejtélyes dolgot róla.
A népírtásos végigjátszásban kiderül, hogy nagyon kemény ellenfél is tud lenni. A játékos már foghatja a fejét, amikor az egyik szeme eltűnik, a másik pedig kék-sárgán kezd villogni, mert akkor nincs menekvés előle. Ne vívd ki inkább a haragját, mert nem kegyelmez. A játék lehet vele büntet a leginkább a népírtás útvonal választás miatt, mivel még lelki ismeretfurdalást is tud okozni a beszédével.
Papyrus:
Első megjelenése: Snowdin, amikor Sans megkér arra, hogy bújj el a lámpa mögé.
Kinézet: Papyrus egy magas, talán anatómiailag pontatlan csontváz. A szemei a testvérével ellentétben rés szerűek, nem pedig normál kerekítettek, valamint nincsenek pupillái és a koponya formájuk is sokkal másabb. Legtöbbször a szája vigyorra húzódik, még akkor is szinte, amikor más érzelmeket mutat.
Egy különleges páncélt hord, amit ő csak ,,Harci test"-nek hív. Csontváz testvérével készítette ezt a különleges páncélt, ami Papyrus szívének nagyon fontos lett. A páncél felső részének az alap színe fehér, arany szegényekkel díszítve. A viseletét még kiegészíti egy durván vörös sál/kendő a nyakában, egy pár piros kesztyű arany szegéllyel, egy kék rövidnadrág ugyan csak arany övvel, valamint egy pár vörös csizma.
Papyrus a Csontváz testvérek (Skelebros) fiatalabbik tagja. Egy nagyon kirívó csontváz, aki mindig fényezi a nagy dicső személyiségét, jellemét és szívesen mutatja be magát. Nagy jellegzetessége a ,,Nyehehe" kacagás. Keményen dolgozik a Királyi Gárdába (Royal Guard) való bejutásán annak ellenére, hogy igen csak pimasz. Optimista és ártatlan jellem valójában.
Papyrus időnként feledékeny, de igen csak ravasz tud lenni főleg, amikor a fordított pszichológiát alkalmazza.
Ugyanúgy hisz másokban, mint Ő saját magában. Minden hitét és képességét összeszedve várt Undyne házánál és könyörgött neki, hogy hadd csatlakozhasson a Királyi Gárdához (Royal Guard). Undyne látva a kitartását, felajánlotta, hogy a nagy szíve miatt inkább főzőtanfolyamokat ad neki.
Papyrus szabadidejében spagettit főz nagy lelkesedéssel és odaadással, bár sok karakter úgy gondolja, hogy nem jó benne. Imádja a rejtvényeket, bár a fejlettebbek nehézségeket okoznak számára. Imádja a gyerekkönyveket és kissé a szobája dekorációja is gyerek lelkületű. Játék figurákat is gyűjt, valamint igen csak álmodozik arról, hogy egyszer körbe autózza a felszínt.